Kétszárnyú kapunyitó szett

Elektromos kapunyitó és a többi kiegészítő

A kényelem mindig jelentős meghatározója volt az emberiségnek. A modern tudomány megjelenése óta, számos olyan technikai eszköz jött létre, ami fokozta ezt. Itt van példának okáért az elektromos kapunyitó, amire oly sokan vágynak. A nagyobb otthonoknak szerves részét képezik a külön kialakított garázsrészek, ahová az autóval biztonságosan be lehet állni. Mielőtt ezt megtehetnénk, még be kell jutni az udvarra is, amit olykor szintén egy masszív kerítés zár el a külső (utcai) résztől. Az elektromos kapunyitó itt is kiemelt szerepet kap. Az a dolga, hogy igény esetén egyetlen gombnyomásra kitárja vagy elhúzza előttünk, az olykor több 100 kilogrammot is elérő fémszerkezetet és beengedjen minket. Mennyire csodálatos, hogy egy aprócskáénak tűnő készülék képes ilyen energia kifejtésére! Amint az elektromos kapunyitó elvégzi a dolgát, már gond nélkül beparkolhatunk. Mindez nem egyetlen készülék érdeme, hanem több különböző darabé, amelyek együtt dolgoznak.

Vegyük szépen visszafelé! Kell egy erőteljes motor, ami a lényegi mozgatást végzi el, különböző csatlakozó egységeken keresztül. Az indítás akkor történik, amikor kap egy jelet a vevőegységtől, ami ugyanakkor fogad egy parancsot az elektromos kapu távirányító egységtől. Ezt a parancssor akár naponta többször is végre kell hajtania. Lényeges, hogy miközben a vevő és motor a hálózatból nyeri ez energiát, addig az elektromos kapu távirányító külön forrásról, általában elemről működik, ezért figyeljünk oda, hogy az véletlenül se merüljön le, mert akkor oda a megszokott kényelem és komoly fizikai energiára lesz szükség a mozgatásához! A másik gyakori probléma, hogy olykor elvész az eredeti elektromos kapu távirányító és ilyenkor keresnünk kell egy megoldást annak pótlására. Ezt tegyük okosan és ne olyan készülékeket vásároljunk, amelyek nem kompatibilisek a rendszerünkkel, mert akkor több fejtörést okoznak, mint hasznot! Az ilyen elektromos kapu távirányító lehet, hogy bizonyos ideig működik, de gyakran meghibásodik és akár spontán nyitást is okozhat, amit jobb megelőzni.