Targonca vásárlásához útmutató

Ha új targoncát szeretnénk vásárolni vállalatunk számára, érdemes néhány tényezőt számításba venni. Az egyik ilyen a targonca meghajtásának módja. Ez többek között lehet elektromos meghajtású, vagy épp benzines, de létezik gázos és dízel meghajtású targonca is. A döntéshez utána kell nézni, hogy az adott munkaterületre milyen jogszabályok érvényesek és aszerint szükséges meghozni a targonca meghajtására vonatkozó döntés. Ha szeretnénk kisebb zajt kibocsátó járművet vásárolni, érdemes vagy a benzines, vagy a gázos kivitelt szemügyre venni, persze a dízellel szemben. Sőt, akár a benzines, akár a gázos targonca füstmentesnek tekinthető, míg a dízel egyértelműen nem az. Ezen tulajdonságok által ez a két típus fedett területen, épületen belül is használható, arról nem is beszélve, hogy az amortizációból fakadó karbantartási költségek is alacsonyabbak, nem úgy, mint a dízel esetében.